A kezdetek...
Szinte hihetetlen, hogy 20 évvel ezelőttre kell visszatekintenem, ha Cégünk alapítását szeretném felidézni. Érdekes gondolatok és érzések törnek fel bennem, ha megpróbálok visszaemlékezni erre az időszakra. Nem is csoda, hiszen még gyerek voltam, amikor szüleim megalapították a Zakar és Társa Kft. A cégnévben a 'Zakar' Édesapámat, az '...és Társa' pedig édesanyámat jelképezi - ki itt is a Társa lett.
Hogy miről is szólt kezdetben a cégünk? Mi másról, az autókról, azok javításáról, a szolgáltatásról, az Ügyfelek teljes kiszolgálásáról. A cég alapja adott: Apám világ életében autós ember volt. Már az Ő gyerekkorát is a járművek határozták meg. A motorok, az autók, minden más robbanómotoros masina, amit javítani lehetett. Iskolai tanulmányait, későbbi szakirányú képzéseit és munkahelyét is úgy választotta meg, hogy a benzingőz közelében maradhasson. Munkahelyei közül a legmeghatározóbb a MOL elődje, az ÁFOR volt. Az ÁFOR ceglédi fióktelephelyének műhely és anyagbeszerzésének vezetését látta el. Ezzel egy időben már egy GMK javítóműhelyt is kialakítottak a szülők a családi házunk alatti és melletti 3 állásos garázsokban. Édesanyám az ÁFOR-nál lévő adminisztrátori munkáját adta fel a vállalkozásért. Ez a javítóműhely 1989-ben már 7 szakembert foglalkoztatott.
Mai fejjel elképesztő, hogy cégünk márkafüggetlenként javított ekkor. (Ezt ma sokkal nehezebben lehetne megvalósítani.) Pöfögő Trabikat, versenylószerű 3 hengeres Wartburgokat, igavonó Ladákat, a kényelmes, de egyben bonyolult lelkivilágú Daciákat és a mindig beteg Skodákat. Ja és a magánszemélyeken kívül természetesen jelen voltak a nagyvállalati autók is mint a Barkas, IZS, ZSUK és még sorolhatnám...
Különösebben nem érintettek meg ezek az autók érzelmileg, és a szerelés iránti vonzalmat sem örököltem. Nem éreztem, hogy olaj csörgedezne az ereimben. Ezért a pályaválasztás évében inkább a kereskedelmi szakirányt választottam...
Ha érdekel a pályaválasztásom és cégünk további fejlődése gyere vissza később, hamarosan folytatom...





